Zserbó Naplója

Csókolom!! Ezen a héten lettem négy hónapos. Hogy szalad az idő. Igazából nem változott semmi körülöttem. Illetve ha bele gondolok, talán mégis. Egy picit megnőttem, és mióta Zanyáékal lakok, 80 dekát erősödtem. Ezt én azon veszem észre, hogy a haverokkal sokkal kiegyenlítettebbek a játék verekedések. Astorral és Szotyival már rég találkoztam, és sajnos ritkán futok össze Elvis-sel is. Tegnap este nagyon örültem, amikor Zanya és Zapa a szokásos esti közös sétánkon oda vittek ahol Elvis volt és az új ismerősöm Gina. Gina egy Parson russel terrier.  Vagy valami olyasmi. Igazából lényegtelen, mert nem azért haverkodsz valakivel, hogy milyen fajta, kicsi vagy nagy, hanem mert jó fej. Elvis-nél sem érdekel, hogy fajtiszta vagy sem. Kedvelem, mert ő is kedvel,és mert őrülten jókat birkózunk, bár tegnap nagyon furcsa volt. Nem akart játszani, csak mindig a hátam mögött serénykedett és olyan hülyén mozgott. Ha meg gondolt egyet elfutott. Szegény gazdija nagyon mérges volt. Tényleg furcsán viselkedett. Ginával nagyon jót játszottunk, sajnálom, hogy Elvis-nek nem volt kedve hozzá.

Egyébként az elmúlt időben, amióta nem meséltem, voltunk Zanyáékkal  a barátoknál, ahol Gigi és Ördög lakik. Gigi nem szeret velem haverkodni, Ördög meg nagyon pici hozzám is. Ott nagyon furcsa helyen aludtam Zapával. Olyan mintha kutyaház lenne, de emberek alszanak benne. Nem laknak ott, csak alvásra használják. Ha jól tudom, úgy hívják sátor. Mindegy. Nagyon fáradt voltam az nap, mert Zapáék állandóan mozgásban voltak, én meg idegen helyen nem tévesztem őket szem elől az tuti. Hallottam olyanról, hogy gazdik megunják a kutyát és elhagyják. Nem értem miért. Szerintem engem nagyon szeretnek Zapáék, és nem hagynának ott sehol, de biztos, ami biztos.

Aztán voltunk egy nagyon nagy víz mellett. Az érdekes hely volt. Már az utazás is furi volt. Rendszerint ha megyünk valahova, akkor a tepsivel utazunk, és Zapa vezet. Most jött egy fekete autó, két ember ült benne, A lánnyal már találkoztam, amikor Pankával játszottunk. Zapa a fiú mellett ült és nem ő vezetett. Szóval sokáig mentünk. Én Zanya ölében feküdtem, és a monoton zúgás hatására elaludtam. Amikor csend lett, Zapáék már szóltak, na Zserbó megjöttünk. Oké, de hova? Egy udvaron vettek ki az autóból. Az első, amit éreztem a kellemes illata a levegőnek. Magas fák vettek körül, és úgy üdvözöltek a többiek, mintha már ismernének. Szeretem az embereket. Szerintem anya lánya voltak, aztán jöttek még három fiatal lány, meg jöttek sokan mindig. Zanyáék kipakoltak az autóból, ebből sejthettem, hogy ott fogunk lakni. Fúúú!! Volt ott egy ijesztő állat ketrecben. Fehér volt, nagy fülei voltak, és hát nagyobb volt nálam. Amikor megmozdult, azt hittem megáll a szívem. Hát persze, hogy megugattam. Azért csak tudnia kell, hogy én egy törpe schnauzer vagyok, nem egy egér. Zapáék miután beszélgettek, elvittek nagy vízhez. Balaton. Így hívják. Sokat kellett menni, de jó volt. Ott még jobb illata volt a levegőnek. Akkor már nagyon fáradt voltam, és Zanya lábai alatt elaludtam. Még az sem nagyon érdekelt, amikor nagy fehér, meg szürke madarak jöttek a vízen egészen közel hozzánk. Az egyik nagyon ijesztő hangot adott, de most ez sem foglalkoztatott, mert álmos voltam. A part egy nagy zöld terület volt, itt kicsi fákkal, és sok emberrel. Zanyáék nem engedték, hogy oda menjek hozzájuk, mert nem szabad zavarni őket. Egy idő után, úgy hozzá szoktam, hogy nem is akartam. Aztán volt még, hogy kiengedték a ketrecből a nyulat, mert, hogy nyúl volt az a furi állat. A szomszédból átjött egy nagy kutya is, aki jelezte, hogy ő a barátja, úgy hogy ne harciaskodjak, ha jót akarok. Rendben mondtam, de én csak meg akarom szagolni, mert még sose láttam ilyet. Azt lehet, ha engedi. Nem engedte. Elfutott előlem, én meg utána, Riki a vizsla meg utánam. Gondolom látni akarta, hogy betartom e amit ígértem. Nem tudtam utol érni. A nyúl, számomra szokatlanul futott és nagyon gyorsan. Ez nem is futás volt, hanem szökellés. Zapa hívására abba hagytam a kergetőzést. Ha hív, akkor menni kell. Általában kapok finomat is ha szót fogadok. Kaptam simogatást is, meg finomat is. Amíg ott voltunk, sokszor mentünk a Balaton partjára. Imádtam amikor Zapa játszott egy nagy labdával, és Zanyával néztük őt, meg a nagy vizet.

Mint minden honnan, most is haza jöttünk. Zapa sokat nincs itthon. Van, hogy reggel elmegy, aztán csak este jön haza. Már Krisz tesó sincs itthon velem, sőt Zannya is sokat megy nélkülem. De! Mindig haza jönnek, és ez jó.

Csókolom, majd jelentkezem.

UI: Ma találkoztam ismét Elvis-sel és megint olyan volt mint régen. Nagyon jót játszottunk. Imádom ezt a pasit.

Csókolom! Ma van egy hónapja már, hogy itt lakom Zapával, Zanyával és Krisszel. Jól vagyok!!

Sokat tanulok Zapától. Ő arra tanít, miképpen tudok boldogan és biztonságosan élni a városban. Szeretek tanulni, mert, ha jól csinálom, amit kér Zapa, akkor nagyon megdicsér, és még jutalom falatkákat is kapok. Igaz, ha rosszalkodom, akkor büntit is kapok. Fúú , akkor Zapa nagyon ijesztő tud lenni.  Azt hiszem elégedett velem. Zanya a gondoskodó és kényeztető. Zapa nem szereti, ha felvesznek, mert én nem vagyok öleb, de Zanya ennek ellenére néha megszegi e szabályt.

Szóval szerintem sikerült beilleszkednem az életükbe. Vannak már haverjaim is a környéken. Van a Szotyi, Elvis és az Astor. Ők mind idősebbek és még nagyobbak. Szotyi az valamilyen buldog. A múltkor úgy megdolgoztam, hogy haza vitték. Hát igen. Ha játszom, akkor eléggé heves vagyok, és ezt kevesen bírják. Elvis az egy keverék fiú. Mit ne mondjak, eléggé jól néz ki, és alig van köztünk pár hónap. Astor? Ő egy picit különleges számomra. Öregedő Törpe schnauzer kan. Néha játszik velem, de helyette inkább dumál. Ő mesélt nekem Jack bácsiról, a Közép schnauzerről. Szerették és tisztelték itt a környéken. Ő volt az elődöm, Zapa imádott szőrös fia. Nagyon nagy harmónia volt közöttük. Astor akkor volt kölyök, amikor Jack bácsi már öregedő volt. Pont úgy voltak egymással, mint most mi. Amikor ő meghalt, Zapáékat nem is látták a környéken, vagy csak alig. Igen. Valamit éreztem Zapán és Zanyán, de nem tudtam mi az. Most már tudom. Jack bácsi volt a kutya számukra. Miután ezt megtudtam, sokkal jobban igyekszem megfelelni nekik. Nagyon magas a mérce, de én megfogadtam, hogy meg fogom csinálni. Méltó leszek Jack bácsi örökéhez.

Képzeljétek! A múltkor, voltunk egy nagy víznél. Én utálom a vizet, de amikor kiszálltunk a tepsiből, megéreztem a szagát, ami belepte a környéket. Nagyon jó érzés volt. Sok fa volt, és a part, ahol kijött a víz, és visszament. Kijött és visszament. Nagyon vicces volt. Ahogy ültem és néztem, egyszer csak egy hatalmas kutya árnyékot láttam. Én úgy megijedtem, hogy majdnem beugrottam a vízbe. Sokan voltak, és mind ilyen nagyok. Dán dogok. Méltóságteljesen lépkedtek, és nagyon kedvesek voltak. Zapa elengedett, én meg akkorát futkároztam, úgy elfeledkeztem magamról, hogy azt vettem észre, én már hasig állok a vízben. Fúú, fúúú, de bátor vagyok. Reggel még a pocsolyát is kikerültem, most meg…

Még annyi történt, hogy, tán hihetetlen, de találkoztam nálam kisebb kutyával is. Én azt hittem ilyen nincs is. Csivava baba. Próbáltam vele játszani, meg ő is akart, de olyan törékeny volt, hogy alig mertem hozzá nyúlni.

Jelentkezem

Csókolom

Juhéj!!! Ez óriási volt! Csak ne fájna minden izomrostom külön-külön. Ja, Bocsánat!

Csókolom! Szóval, mint mondtam, úgy éreztem és értettem, hogy Gazdiék valamivel meg fognak lepni. Miért is ne, hiszen szülinapom volt. Éppen szombaton lettem 3 hónapos. Tehát annak rendje és módja szerint Zanyáékkal beültünk a tepsibe, azaz az autóba, ahol, mint mindig elevenen lehet megsülni. Ezt az egyet utálom ebben az egész utazósdiban. A kíváncsiságom most is legyőzött minden elszenvedett percet, amiből ezúttal nem volt kevés. Sokáig mentünk. Amikor végre kiszálltunk, meleg, de kellemes szellő járta át testemet. Kertes házakat láttam, és egy röpke pillanatra eszembe jutott Anya, Apa meg a többiek. Mielőtt a rossz hangulat kapott volna el, nyílt a kapu egy ismerős szagú ember által, és egy méretembeli szőrös valami hempergett rajtam. Eszmélni sem volt lehetőségem már a nyakamat fogta, és ledöntött a lábaimról. Ez nagyon alattomos húzás volt, de nem hagyhattam magam. Hanyatt fordulva, a rajtam ügyködő test alá húztam a lábam, és toltam el magamtól, miközben próbáltam visszaharapni. Gondolataimnak sok helyet nem hagyott e fogadtatás, de –ez egy ilyen nap- valamiért megint a nem oly régmúlt jutott eszembe. Pontosabban, amikor még a tesóimmal együtt voltunk, és így bunyóztunk Piszkével és Johnnal. Eközben folyamatosan hemperegtünk a földön, haraptunk ott ahol értünk, igaz nem durván, csak úgy játékból. Ösztönösen éreztük és élveztük egymást. Ismerős volt az érzés, de nem mertem elhinni. Piszke? Na, mi van, mit csodálkozol te kis blöki. Na, gyere, gyere. Miközben ismét védekeznem kellett, tettem fel a kérdést. Tényleg te vagy az? Na, kapj el, ha tudsz, jött a válasz helyett az ellenállhatatlan felhívás. Menekülj vakarcs. Nem dumáltunk, játszottunk kitikkadás utánig. Egyszer kaptunk össze valamin, már magam sem tudom mi volt az, de arra emlékszem, hogy egyformán dühösek lettünk. Elvakultan estünk egymásnak, még jó hogy ott voltak Gazdiék. Még jó hogy ott voltak. Azt sem érzékeltem odáig, hogy van e körülöttünk valaki. Voltak, és összehozták nekünk e csodát. Végre úgy volt minden, ahogy igazán szeretem. Piszkét, a Zanyáékat, és azt csak úgy mondtam, hogy nem szimpatikusak az ő Gazdái. Nagyon kedvesek és aranyosak. Igazán jó emberek.

Amikor már mozdulni sem volt erőnk, néhány szót váltottunk, úgy kutyásan a kódolt testbeszéddel. Piszke te tudtál erről, hogy jövünk. Igen. Én már régebb óta vagyok Gazdikáékkal és figyeltem minden mozdulatukat, beszédjüket, mígnem érteni nem kezdtem őket. Mondták nekem, hogy jön Zserbó, jön Zserbó. Hát persze, hogy vártalak. Minden kapunyitást figyeltem, hogy meglephesselek. Hát azt sikerült mondhatom. Jó volt. Lesz még szerinted ilyen? Azt nem hallottam, de ahogy ismerem őket, biztosan. Akkor ne köszönjünk el Tesó. Rendben.

Még egy utolsó próbálkozást ejtettünk a futkározással, de azt már csak a szívünk akarta. Zapáék is készülődtek. Búcsúzkodásukat figyelve, azt gondolom, kedvelik egymást. Akkor hát van remény.

A hazafelé útra nem emlékszem. Végig aludtam. Meg a következő napot is. A kötelező sétákra rá lehetett venni, de annál többre már nem. Jó volt, nagyon is jó volt. Köszönöm!!!!

Majd jelentkezem. Csókolom.

Csókolom! Először is puszilom Anyáékat, és Zita anyut. Jól vagyok. E két hét alatt már sokat tanultam. Furcsa dolgok vannak, amiket nehéz megszokni, de én rajta vagyok, hogy ügyes városi kutya legyek. Az első héten Zapa volt velem. Igazából ő próbál engem átalakítani vidéki kutyából városira. Nehéz dolog ez kérem. Addig, míg otthon voltam, a házban és a kertben éltem. Megvédett mindentől a kerítés. Bárki jött hozzánk nyugodtan odarohanhattam. Most nincs kerítés. Ahogy Zapa szokta mondani, a kert az a terület ahol ő mozog, és a határai láthatatlanok, és mégis vannak. Azt tudom, hogy ha az utcán vagyunk, nem szabad eltávolodni tőle. A járda, ahol sétálunk, biztonságos, ha vége van meg kell állni és le kell ülni. Ez rendbe van. Ami nehézséget okoz, hogy ha jön valaki, ne rohanjak oda hozzá. Én szeretem az embereket. Teljesen elfeledkezek magamról, ha látok egyet. Ilyenkor betapasztom a fülemet, és rohanok. Volt, hogy a járdáról is lefutottam. Ilyenkor Zapa nagyon mérges, és leszid. Sose bántott, de erősesen beszélt, aztán gyakoroltatta velem a járda végén való megállást. Persze látom, hogy ilyenkor nagyon szomorú. Ő nagyon szeret és félt. A másik gyengém a kutyák. Imádok játszani, és ha van lehetőségem ki is akarom használni. Ilyenkor megint az van, hogy Zapa szomorú. Ő próbál, olyan helyre vinni ahol sokan vannak és tudok futkározni, de szegénynek eddig nem jött össze. Erről persze nem ő tehet.  No, hát, akik itt vannak, eléggé selejt egy népség. Van kettő akit, könnyebb átugrani, mint megkerülni. Malac és kutya keverékek lehetnek. Ha játszanak, beindulnak, ledöntenek a lábamról, és ott csorgatják a nyálukat Fúúj. Mondjuk, jobb híján megteszi. A másik kicsi, de vén, majd jön a fiatal, de óriás, majd e kettő keveréke…. és még folytathatnám. Egyszer Zapa és Zanya – majd őróla is mesélek – elvitt egy kertbe, ahol sokan voltak. Nem csak emberek, hanem két méretembeli  kutya is. Anya lánya lehettek. Az anya, Molly, eleinte morcoskodott, de a lánya Panka, nagyon jó fej volt. Végre valahára volt kivel játszanom. Nagyon élveztem. A végén még Molly is csatlakozott hozzánk. Jól kifáradtam.

Amit még nagyon meg kellett tanulnom, hogy nem lehet a földről felszedni semmit. Mit ne mondjak nehéz megállni, és néha titokban még sikerül is a számba csempészni finomnak tűnő falatokat, de azért próbálkozom. Ha azt mondják, hogy fúj, vagy nem szabad, az azt jelenti, hogy lebuktam. És mert nem szeretném, ha büntetnének, jobbnak látom, ha leteszem. Képzeljétek. Szegény Zapát. Próbálta velem azt csinálni, hogy ha, elfutnék és mégsem teszem, hanem hívásra vissza megyek, akkor ad nekem cserébe finomat. Én visszamentem, megettem és elfutottam. Ez nagyon vicces volt. Abba is hagyta. Már nem kapok kaját, ha szót fogadok. Na, mindegy, volt egy két jó napom. Néha mindenki elmegy itthonról. Ilyenkor rossz egyedül, de mert azt gondolom, hogy mindig vissza fognak jönni, és a lakásban is jól érzem magamat, türelmesen várok. Vannak jópofa játékaim, amikkel elvagyok.

Ezen a héten, Zapa már szinte alig volt itthon. Reggel felkelt, levitt sétálni, ilyenkor, ha úgy érzi, hogy nincs kihez elfutnom, elenged. Aztán elment és én a Krisz tesóval maradtam. Ő is aranyos, de félhet, hogy elfutok, és sose enged szabadon. Zanya? Ő csodálatos, bár ővele sem lehet szabadon mászkálni. Sokat beszél hozzám, és mindenféle finomat ad. Végre nem csak azt a barna száraz valamit ehetem, hanem mást is. Például ettem sajtot, halat és almát is. Az alma érdekes étel. Hasonlít egy nagy piros almára. Nem reggelire vagy ebédre kapom, hanem csak úgy. Egy picit kemény, leve van és savanykás íze. Zanya érdekes dolgokat csinál itthon és nagyon szeretem nézni. Van, hogy egy szatyorból vesz elő labdákat, azt megpucolja és vízbe teszi. De azok igazából nem is labdák. Ezt onnan tudom, hogy elhúztam a szatyrot előle, mert érdekelt, mik is azok a jó illatú valamik benne. A nevét még mindig nem tudom, de érdekes íze volt.

Visszatérve Zapára. Igaza lehet, hogy a kutyákhoz sem szabad oda futnom csak úgy felelőtlenül. Történt egy reggelen, hogy már indultunk haza. Én előre rohantam, mert tudom, hogy ilyenkor mindig megkapom a reggelit, és akkor jött a rémálom. Kutya volt, nagyon erős és kerítés volt az arcán. Én persze nem gondolkodtam, örültem a négylábú rokonnak. Ő nem bántott, csak borzasztóan ijesztő volt. Ahogy szagolt, a kerítést tolta rá a testemre. Nagyon féltem, és láttam Zapa sem volt túl nyugodt. Szerintem az én vesztemet a kíváncsiság fogja okozni. Anyukám azért ne aggódjál, mert nagyon szeretnek engem itt, és vigyáznak rám. Sőt valami azt súgja, nekem, hogy ma nagy dolog fog történni. Már lassan értem az emberek beszédét, és mintha mennénk ma valahova, ahol jó lesz.

Jelentkezem.

Csókolom

Csókolom!! Amióta nem meséltem, 4 hét telt el, ami nagyon sok idő. Olyan sok, hogy már szinte el is felejtettem mi volt akkor. Apukám és Anyukám is kezdett elgondolkodni azon, vajon tényleg érti-e az emberek nyelvét, és valóban az én gazdiaim voltak látogatóban? Piszke és John (a bátyám) már rég haza ment. Lehet, hogy mégis itt maradok? Az mondjuk nem baj, mert nagyon jól érzem magamat. Ezt azért tudnom kéne. Nem? Zita anya nagyon tündérke, igazán gondoskodó, nagyon szeretem Őt. Sokat köszönhetek neki. Még a bundámat is lenyírta, hogy úgy nézzek ki, mint a nagyok. Apáék is tanítgattak sokfélére. Például, tudom, hogyan kell bánni a nagykutyákkal, ahhoz hogy ne bántsanak, és hogy az emberek nagyon jók. Bízom benne, hogy nem fogok ebben csalódni. Egy szó, mint száz, nagyon jól éreztem magamat otthon. Már-már azt gondolhattam, hogy örökre ott maradok, amikor egy gyönyörű napsütötte reggelen, – hú ez nagyon szépre sikeredett – szóval, megállt egy autó a ház előtt. Furcsa volt, hogy Zita anya csak engem enged ki, de ha mehetek, hát megyek és rohantam a kapuhoz. Hárman jöttek. Ők azok? Tényleg ők azok? Itt vannak a gazdáim? Most sírjak vagy nevessek. Örültem, hát hogyne örültem volna. A szagukat megismertem. A borostás mondjuk megváltozott egy picit. Majdnem felnevettem, úgy kutyásan. Ne mondják el neki jó! Úgy nézett ki, mint Tóbiás. A szomszéd Pali bácsi kecskéje. Bocsánat. Tényleg bocsi. Tehát megjöttek és megyek haza. Tessék mondani. Azt nem lehet, hogy Zita is jön? Nem? Én azért még futok néhány kört, hátha változik a helyzet. Nem változott.

A nő, nevezem ezután Zanya (azanyu), felemelt, és berakott az autóba. A borostás, Zapu (azapu) irányította, és mellette ült a fiú, az új Tesóm. Fúúú de meleg volt. Úgy érezhettem magam, mint Pipusz a csirke cimbi, aki a sütőben végezte. Mivel teljesen új volt az élmény, Zanyunál kerestem menedéket. Bevallom egy picit még sírtam is, ami elnézhető egy 11 hetes lánykának. Sokáig mentünk. Közben próbáltam aludni, egy picit sikerült is. Igazából az autóval semmi bajom nincs, csak az a meleg. Jó volt végre megérkezni. Kitettek az ismeretlenbe. Ők nagyon kedvesek, és csak őket ismerem itt még, ezért követtem minden lépésüket. Csodálkozva néztem körül. Sok a zöld és sok a ház. Nagyon magas házak. Otthon csak alacsony házakat láttam, illetve csak a mienket. Húú itt most nagyon idegen minden. Biztos, hogy meg fogom ezt szeretni? Bevittek az egyik házba, ahol sok-sok lépcsőn mentünk fel. Anyám! Ezt ugye nem gondoljátok komolyan Drágáim, hogy én itt nap, mint nap feljárok. Pici vagyok, de…., na hagyjuk. Letettek, egy ajtó előtt, ami kinyílt, és ekkor elém tárult a hely, ahol lakni fogok. Haza jöttem? Itthon vagyok? Furcsa. Jó az illat, és hűvös van. Hát, akkor jó. Csak, legyetek hozzám türelemmel. Én igyekszem megtanulni mindent, de legyetek hozzám türelemmel. Nagyon, nagyon akarják, hogy jó legyen nekem, és tudom, érzem, hogy az is lesz, de még kell egy pici idő. Kaptam sok játékot, van tányérom kettő, egy nagy ágyam is puha belsővel. Amerre mentek, arra mentem én is. Az eddigi magabiztosságom tovatűnt. Ismeretlen minden, és, nem tudom, mi mögött mi van. Voltunk sétálni is. Az első olyan furi volt. Zapuval mentem. A nyakörvemhez pórázt kötött, ami nagyon rossz. Én hozzá szoktam, hogy arra megyek, amerre kedvem tartja. Ha hívnak, megyek, ha szólnak, ne tegyem, nem teszem. Egyszerű nem? Mindegy. Talán jó is, hogy rajtam van, mert így tuti, hogy nem lesz bajom. Találkoztam egy kutyával. Nem tudom milyen, honnan szalajtották, de kutya volt az biztos. Póráz volt rajta. Ő már megszokta. Aztán ahogy teltek az órák úgy kezdtem felengedni. Nem, ne értsenek félre. Nem felejteni, felengedni. Önfeledten játszottam Zapuval, jót aludtam a helyemen. Ettem rendesen, bár meg kell, hogy valljam eléggé spúrok a kajával. Csókolom! Nem lehetne jelezni nekik valahogy, hogy adjanak még, vagy agarat akarnak belőlem faragni? Csak változik majd ez is. Este nagyon rossz volt. Zapu rám kényszerítette, hogy menjünk sétálni. Nem akartam. A sötét ismeretlenben, furcsa nagy hangokkal. Erre hamar rájött szerencsére, hogy nekem ez csak szenvedés, és félek, ezért haza vitt. Haza? Igen. Itthon vagyok, az tudom. Jó velük és szeretni fogom őket. Úgy látom, ha azt csinálom, amit ők akarnak, akkor ők azt teszik amire én vágyok. Na jó. Egyenlőre ennyi.

Majd jövök még, megpróbálok sűrűbben.

Csókolom

Csókolom! Valószínűleg még nem látszik, én egy Törpe schnauzer lány vagyok. 7 hete születtem. A nevem Zserbó. Legalábbis már 3 napja így hívnak. Pontosabban azóta, hogy azok négyen meglátogattak, és anyám gazdija ezt a piros valamit a nyakamba tette. Tudtam, hogy jönni fognak, mert apám már mondta. – Játssz a testvéreiddel amennyit csak lehet, mert néhány hét múlva haza visznek mind a hármatokat külön-külön helyre . – Haza? De kik és hogy-hogy haza? Hát most hol vagyok, ha nem itthon? Máshol van otthon? – Te itt születtél, de nem itt fogtok lakni. Lesznek gazdáitok, úgy, mint nekem és anyádnak. Gazdi anyánk kiválasztja azokat az embereket, akiknél boldogan éltek majd. Mindig így szokott lenni.

A kérdések, csak úgy záporoztak volna még, de apám úgy érezte eleget mondott, megragadott a nyakamnál és odavitt Hugihoz és Bátyóhoz, akik éppen egy rongyot cibáltak.

Két nap múlva jöttek ketten. Engem és Hugit nézegettek. Érdekes, hogy Bátyót nem piszkálták, de ez most annyira nem érdekelt, mert eszembe jutott, amit apa mondott. Ezek lesznek a gazdik? Nekem ugyan nem! Az tuti, hogy engem nem visznek sehova. Félre vonultam, mintha valami bajom lenne. A szemem sarkából néztem, most vajon mi lesz. Hugi és Bátyó nagyon jót játszottak, és incselkedtek is velem, hívtak tartsak velük. Alig bírtam fekve maradni, úgy mentem volna, de most nem lehetett. Úgy tűnik bejött. A szívem majd kiugrott a helyéről, amikor láttam, hogy már csak Hugi érdekelte őket. Ő meg tűrte, talán még élvezte is, hogy annyit bögyörgészik, matatják. Nevet is kapott. Az én húgocskám lett Piszke. Ezek szerint akkor így megy ez.

Talán egy hét telhetett el, amikor azok négyen jöttek. Apa finoman megbökött, majd anyával kirohant előre. Az ajtó mögül lestem miként vizslatják őket, míg anyámék gazdijával beszélgetnek. Apám a mosolygós nőt szaglászta, majd farok csóválva felágaskodott hozzá. Anyám a borostás arcú fickóval volt elfoglalva. Úgy tűnik, tetszik neki, mert megnyalta a kezét. A nagy bajuszos, és a fiatal srác még nem kerültek sorra. Addig én elosonok. Osontam volna, mert a gyerek Hugival, akarom mondani Piszkével és Bátyóval együtt felnyalábolt, és eléjük rakott.

A bajuszos a fotelba, a borostás, hozzánk a földre ült, míg a többiek álltak. Direkt nem mentem oda hozzájuk. Küzdjenek meg értem, ha annyira akarnak. Bezzeg Bátyó. Ő a földön ülőhöz ment, szagolta, nézte, rágcsálta, az meg közben simogatta és beszélt hozzá valamit. Tetszenek egymásnak. Na jó, hát akkor ezzel is megvolnánk, rám már nincs is szükség.

Ekkor kapott fel a fiatal fiú. Maga felé fordított és mosolygott rám, majd átadott a nőnek. De jó illata van, és milyen gyengéden fog. Mit tagadjam, kezdett jó kedvem lenni.

A nő lerakott a földre, ahol már a borostás is engem bámult. Elővette valahonnan a kedvenc rongyomat és mozgatni kezdte. Ennek már nem lehet ellenállni, nem vagyok én kőből. Amikor a rongyot letette, a kezével hülyéskedett. Ez nagyon jó, he he. Harapdáltam, hanyatt dőltem, ő a hasamat fogta, miközben haraphattam az ujját. Már elmúlt a nagy ellenkezés, lehet, hogy nem is lesz olyan rossz ez. Ekkor kaptam a nevemet és lettem Zserbó. Apa később elmondta, hogy az egy nagyon finom édes sütemény, amit… hát a Gazdáim nagyon szerethetnek, és ennek jeléül neveztek el így.

És mikor megyek haza? Apa szerint, a borostás mondta, hogy még egyszer ennyi idő, mint amióta élek, hogy jól megerősödjek, mert majd sok helyre akarnak elvinni magukkal. Jól hangzik. Még az is lehet, hogy várom, milyen is lesz otthon.

Üdvözlet a(z) Nők Lapja Café blogok honlapon. Ez az első bejegyzés, amelyet a Nők Lapja Café előkészített a honlap tulajdonosának. Törölhető, tetszőlegesen szerkeszthető, és már kezdődhet is a honlap tartalommal történő feltöltésének szép és fárasztó folyamata!
Sok sikert!