Csókolom!! Amióta nem meséltem, 4 hét telt el, ami nagyon sok idő. Olyan sok, hogy már szinte el is felejtettem mi volt akkor. Apukám és Anyukám is kezdett elgondolkodni azon, vajon tényleg érti-e az emberek nyelvét, és valóban az én gazdiaim voltak látogatóban? Piszke és John (a bátyám) már rég haza ment. Lehet, hogy mégis itt maradok? Az mondjuk nem baj, mert nagyon jól érzem magamat. Ezt azért tudnom kéne. Nem? Zita anya nagyon tündérke, igazán gondoskodó, nagyon szeretem Őt. Sokat köszönhetek neki. Még a bundámat is lenyírta, hogy úgy nézzek ki, mint a nagyok. Apáék is tanítgattak sokfélére. Például, tudom, hogyan kell bánni a nagykutyákkal, ahhoz hogy ne bántsanak, és hogy az emberek nagyon jók. Bízom benne, hogy nem fogok ebben csalódni. Egy szó, mint száz, nagyon jól éreztem magamat otthon. Már-már azt gondolhattam, hogy örökre ott maradok, amikor egy gyönyörű napsütötte reggelen, – hú ez nagyon szépre sikeredett – szóval, megállt egy autó a ház előtt. Furcsa volt, hogy Zita anya csak engem enged ki, de ha mehetek, hát megyek és rohantam a kapuhoz. Hárman jöttek. Ők azok? Tényleg ők azok? Itt vannak a gazdáim? Most sírjak vagy nevessek. Örültem, hát hogyne örültem volna. A szagukat megismertem. A borostás mondjuk megváltozott egy picit. Majdnem felnevettem, úgy kutyásan. Ne mondják el neki jó! Úgy nézett ki, mint Tóbiás. A szomszéd Pali bácsi kecskéje. Bocsánat. Tényleg bocsi. Tehát megjöttek és megyek haza. Tessék mondani. Azt nem lehet, hogy Zita is jön? Nem? Én azért még futok néhány kört, hátha változik a helyzet. Nem változott.
A nő, nevezem ezután Zanya (azanyu), felemelt, és berakott az autóba. A borostás, Zapu (azapu) irányította, és mellette ült a fiú, az új Tesóm. Fúúú de meleg volt. Úgy érezhettem magam, mint Pipusz a csirke cimbi, aki a sütőben végezte. Mivel teljesen új volt az élmény, Zanyunál kerestem menedéket. Bevallom egy picit még sírtam is, ami elnézhető egy 11 hetes lánykának. Sokáig mentünk. Közben próbáltam aludni, egy picit sikerült is. Igazából az autóval semmi bajom nincs, csak az a meleg. Jó volt végre megérkezni. Kitettek az ismeretlenbe. Ők nagyon kedvesek, és csak őket ismerem itt még, ezért követtem minden lépésüket. Csodálkozva néztem körül. Sok a zöld és sok a ház. Nagyon magas házak. Otthon csak alacsony házakat láttam, illetve csak a mienket. Húú itt most nagyon idegen minden. Biztos, hogy meg fogom ezt szeretni? Bevittek az egyik házba, ahol sok-sok lépcsőn mentünk fel. Anyám! Ezt ugye nem gondoljátok komolyan Drágáim, hogy én itt nap, mint nap feljárok. Pici vagyok, de…., na hagyjuk. Letettek, egy ajtó előtt, ami kinyílt, és ekkor elém tárult a hely, ahol lakni fogok. Haza jöttem? Itthon vagyok? Furcsa. Jó az illat, és hűvös van. Hát, akkor jó. Csak, legyetek hozzám türelemmel. Én igyekszem megtanulni mindent, de legyetek hozzám türelemmel. Nagyon, nagyon akarják, hogy jó legyen nekem, és tudom, érzem, hogy az is lesz, de még kell egy pici idő. Kaptam sok játékot, van tányérom kettő, egy nagy ágyam is puha belsővel. Amerre mentek, arra mentem én is. Az eddigi magabiztosságom tovatűnt. Ismeretlen minden, és, nem tudom, mi mögött mi van. Voltunk sétálni is. Az első olyan furi volt. Zapuval mentem. A nyakörvemhez pórázt kötött, ami nagyon rossz. Én hozzá szoktam, hogy arra megyek, amerre kedvem tartja. Ha hívnak, megyek, ha szólnak, ne tegyem, nem teszem. Egyszerű nem? Mindegy. Talán jó is, hogy rajtam van, mert így tuti, hogy nem lesz bajom. Találkoztam egy kutyával. Nem tudom milyen, honnan szalajtották, de kutya volt az biztos. Póráz volt rajta. Ő már megszokta. Aztán ahogy teltek az órák úgy kezdtem felengedni. Nem, ne értsenek félre. Nem felejteni, felengedni. Önfeledten játszottam Zapuval, jót aludtam a helyemen. Ettem rendesen, bár meg kell, hogy valljam eléggé spúrok a kajával. Csókolom! Nem lehetne jelezni nekik valahogy, hogy adjanak még, vagy agarat akarnak belőlem faragni? Csak változik majd ez is. Este nagyon rossz volt. Zapu rám kényszerítette, hogy menjünk sétálni. Nem akartam. A sötét ismeretlenben, furcsa nagy hangokkal. Erre hamar rájött szerencsére, hogy nekem ez csak szenvedés, és félek, ezért haza vitt. Haza? Igen. Itthon vagyok, az tudom. Jó velük és szeretni fogom őket. Úgy látom, ha azt csinálom, amit ők akarnak, akkor ők azt teszik amire én vágyok. Na jó. Egyenlőre ennyi.
Majd jövök még, megpróbálok sűrűbben.
Csókolom
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: