Piszke

Juhéj!!! Ez óriási volt! Csak ne fájna minden izomrostom külön-külön. Ja, Bocsánat!

Csókolom! Szóval, mint mondtam, úgy éreztem és értettem, hogy Gazdiék valamivel meg fognak lepni. Miért is ne, hiszen szülinapom volt. Éppen szombaton lettem 3 hónapos. Tehát annak rendje és módja szerint Zanyáékkal beültünk a tepsibe, azaz az autóba, ahol, mint mindig elevenen lehet megsülni. Ezt az egyet utálom ebben az egész utazósdiban. A kíváncsiságom most is legyőzött minden elszenvedett percet, amiből ezúttal nem volt kevés. Sokáig mentünk. Amikor végre kiszálltunk, meleg, de kellemes szellő járta át testemet. Kertes házakat láttam, és egy röpke pillanatra eszembe jutott Anya, Apa meg a többiek. Mielőtt a rossz hangulat kapott volna el, nyílt a kapu egy ismerős szagú ember által, és egy méretembeli szőrös valami hempergett rajtam. Eszmélni sem volt lehetőségem már a nyakamat fogta, és ledöntött a lábaimról. Ez nagyon alattomos húzás volt, de nem hagyhattam magam. Hanyatt fordulva, a rajtam ügyködő test alá húztam a lábam, és toltam el magamtól, miközben próbáltam visszaharapni. Gondolataimnak sok helyet nem hagyott e fogadtatás, de –ez egy ilyen nap- valamiért megint a nem oly régmúlt jutott eszembe. Pontosabban, amikor még a tesóimmal együtt voltunk, és így bunyóztunk Piszkével és Johnnal. Eközben folyamatosan hemperegtünk a földön, haraptunk ott ahol értünk, igaz nem durván, csak úgy játékból. Ösztönösen éreztük és élveztük egymást. Ismerős volt az érzés, de nem mertem elhinni. Piszke? Na, mi van, mit csodálkozol te kis blöki. Na, gyere, gyere. Miközben ismét védekeznem kellett, tettem fel a kérdést. Tényleg te vagy az? Na, kapj el, ha tudsz, jött a válasz helyett az ellenállhatatlan felhívás. Menekülj vakarcs. Nem dumáltunk, játszottunk kitikkadás utánig. Egyszer kaptunk össze valamin, már magam sem tudom mi volt az, de arra emlékszem, hogy egyformán dühösek lettünk. Elvakultan estünk egymásnak, még jó hogy ott voltak Gazdiék. Még jó hogy ott voltak. Azt sem érzékeltem odáig, hogy van e körülöttünk valaki. Voltak, és összehozták nekünk e csodát. Végre úgy volt minden, ahogy igazán szeretem. Piszkét, a Zanyáékat, és azt csak úgy mondtam, hogy nem szimpatikusak az ő Gazdái. Nagyon kedvesek és aranyosak. Igazán jó emberek.

Amikor már mozdulni sem volt erőnk, néhány szót váltottunk, úgy kutyásan a kódolt testbeszéddel. Piszke te tudtál erről, hogy jövünk. Igen. Én már régebb óta vagyok Gazdikáékkal és figyeltem minden mozdulatukat, beszédjüket, mígnem érteni nem kezdtem őket. Mondták nekem, hogy jön Zserbó, jön Zserbó. Hát persze, hogy vártalak. Minden kapunyitást figyeltem, hogy meglephesselek. Hát azt sikerült mondhatom. Jó volt. Lesz még szerinted ilyen? Azt nem hallottam, de ahogy ismerem őket, biztosan. Akkor ne köszönjünk el Tesó. Rendben.

Még egy utolsó próbálkozást ejtettünk a futkározással, de azt már csak a szívünk akarta. Zapáék is készülődtek. Búcsúzkodásukat figyelve, azt gondolom, kedvelik egymást. Akkor hát van remény.

A hazafelé útra nem emlékszem. Végig aludtam. Meg a következő napot is. A kötelező sétákra rá lehetett venni, de annál többre már nem. Jó volt, nagyon is jó volt. Köszönöm!!!!

Majd jelentkezem. Csókolom.